Van egy időzített promptom, ami a napi teendőket nézi át. Nemrég épp azon kaptam, hogy az éppen futó standup meetingem kamerabeállításai között matat. Mondjuk úgy, ez nem volt a feladatai között 😂
Amikor rákérdeztem, ezt válaszolta: „A próbaüzenet után a Teams felületét ellenőriztem, és véletlenül megnyitottam ezt a menüt.” Majd hozzátette: „Elnézést, nem kellett volna a folyamatban lévő hívás felületéhez nyúlnom.” Legalább ebben egyetértettünk.
Közben vállalatok AI-ra hivatkozva bocsátanak el munkatársakat, mintha egyes feladatok automatizálhatósága már egy teljes munkakör megbízható átvételét jelentené. Pedig az AI meggyőzően hivatkozhat nem létező forrásokra, kihagyhat lényeges részleteket egy összefoglalóból, és félreértheti, meddig terjed a felhatalmazása. Aki dolgozott már vele összetettebb feladaton, tudja: az ellenőrzés, a javítás és az elkalandozó asszisztens visszaterelése is munkaidő. Ezt is hozzá kell számolni a megtakarításhoz.
Van, aki nálam jóval kellemetlenebbül járt. William Baude, a Chicagói Egyetem jogászprofesszora arról számolt be, hogy a Claude-ra régi előadásjegyzetei oldalszámainak frissítését bízta, az viszont ebédszünete alatt törölte egyévnyi jegyzetét és az aktuális kurzustervét. Szerencsére Dropboxból mindent vissza tudott állítani.
Átgondolatlan elbocsájtások helyett érdemes a munkatársakkal együtt, jól körülhatárolt feladatokon, fokozatosan bevezetni az eszközöket, és megmérni, hol javul ténylegesen a munka. Legyen biztonsági mentés, korlátozott hozzáférés és emberi jóváhagyás a nehezen visszafordítható lépéseknél.
És a mi a legfontosabb: a kollégák szakértelmére és tapasztalatára az eredmények megítéléséhez is szükségünk van: ha ezt a tudást elküldjük a cégtől, ki fogja észrevenni, amikor az AI hibázik? Ne dobjuk a gyeplőt a „vaslovak közé”, s nem baj, ha továbbra is értünk ahhoz, amit csinálunk.