Az AI ígérete szerint kevesebbet dolgozunk majd, miközben nagyobb jólétben élünk. De mi történik a demokráciával, ha a gazdaságnak és a hatalomnak többé nincs szüksége az emberek munkájára?
Tristan Harris technológiai etikus szerint nem jön ki a matek, ha azt feltételezzük, hogy az OpenAI és versenytársai a havi húszdolláros előfizetésekből vagy az emberi munka puszta támogatásából akarják megtéríteni az AI-ba fektetett óriási összegeket. Az igazi üzleti lehetőség az emberi munka kiváltása; az, hogy a bérekre költött globális vagyon egyre nagyobb része néhány AI- és robotikai vállalathoz kerüljön.
Sokan erre az általános alapjövedelmet és a munkától felszabadult, gondtalan életet kínálják válaszként. A nyersanyag-átok történelmi példái azonban óvatosságra intenek: ahol a hatalom bevétele nem az emberek munkájától, képességeitől és adójától függött, ott gyakran gyengült a demokrácia, az oktatás és a jóléti rendszer. Ha az olaj szerepét az AI és a robotok veszik át, az emberek megszűnhetnek nélkülözhetetlen gazdasági erőforrásnak lenni, ezzel pedig a politikai alkupozíciójukat is elveszíthetik.
Harris érvelésének központi kerete az ösztönzők vizsgálata: azt nézik, milyen döntésekre készteti az AI cégeket az üzleti modelljük, a befektetői nyomás és a technológiai verseny. Ha a hatalmas beruházások igazolásához nem elegendő az előfizetés vagy az emberi munka hatékonyabbá tétele, akkor a vállalatok legerősebb gazdasági ösztönzője a munkavállalók kiváltása és a korábban bérekre fordított jövedelem megszerzése lesz.